Drámai mászás: Az első nap után tudtuk, hogy nincs visszaút
Interjúnk a világklasszis cseh alpinistával, aki társával új utat mászott a 7129 m magas Baruntse nyugati falán, majd négy napig volt a hóvihar foglya a hegyen
Újabb elképesztő mászással rukkolt elő a cseh Marek Holecek. Ezúttal fiatal társával, Radoslav Groh-val mászták át alpin stílusban a 7129 m magas Baruntse nyugati falát, egy új útvonalon. A csúcsot a hatodik napon érték el, de az igazi megpróbáltatások még csak ekkor kezdődtek: a csúcs közelében egy négynapos hóvihar ejtette foglyul őket. Mászásukat napról napra követhettétek hegymászó híroldalunkon, a Hóhatárban. A kétszeres Arany Jégcsákány-díjas alpinistát Katmanduban értük el, ahol tíz kilót fogyva, enyhe fagyási sérüléseit ápolva arra várnak, hogy induljon egy repülő Európába, amivel haza tudnak jutni.
Cél: a Baruntse nyugati fala
Miután Marek "Maara" Holecek legutóbbi mászásáért a közeli Chamlang északnyugati falán másodszor is megkapta a hegymászás Oscarját, egy régóta dédelgetett álmát tűzte napirendre: a Baruntse nyugati falát. A hegycsúcs a Makalu és az Island Peak között emelkedik, a normál útjára már szerveznek kereskedelmi expedíciókat is. Falai azonban kizárólag a legkiválóbb alpinisták terepei. A nyugati falon eddig két sikeres mászásról tudni: egy orosz expedíció Szergej Jefimov vezetésével 1995-ben jutott itt fel, valamint a néhai Tomaz Rotar 2006 októberében szólóban mászta át a falat. Maara egy új útvonalon akart feljutni. Társként ezúttal nem Zdenek Hákot választotta (Hák egy másik társsal egy közeli hatezres északi falán mászott fel eslőként), hanem a fiatal Radoslav "Radar" Groh-t, akivel volt már közös kalandjuk: 2019-ben elsőként mászták át az Andokban a hatezres Nevado Huandoy északi falát.
"Május 13-án érkeztünk a Baruntse nyugati falához közeli alaptáborba. Már addigra jól akklimatizálódtunk, mivel a tizennégy napos trekking során kétszer is jártuk 6300 méteres magasságban. Az alaptáborba érkezésünk után csak egy négynapos időjárási ablakra vártunk, hogy megkezdhessük a mászást - meséli Maara.
Egy egész hetes jó idő ritkán adódik a Himalájában, így értelemszerűen rejtett némi kockázatot az előrejelzés, melyet tovább bonyolított az India felől egymás után érkező két trópusi ciklon, amelyek közül csak az elsőt lehetett nagyjából kiszámítani.
Mászás az ismeretlenbe
Egy hétnyi várakozás után május 21-én hatnapnyi élelemmel felszerelve felmentek a fal beszállásához a töredezett gleccser labirintusán át, és félelemmel vegyes izgatottsággal nyugovóra tértek.
"Alighogy elkezdtük a mászást, már az első métereken problémákba ütköztünk. Kőkemény jég borította az alsó részeket, amely gyakran váltott mix szakaszokba. Ennek az az oka, hogy az elmúlt csapadékszegény, száraz években a nyugati falon komoly változások mentek végbe. Szergej Jefimovék például 1995-ben a mi utunktól jobbra egy sziklapilléren másztak fel. Nem tudom elképzelni, hogy a jelenlegi körülmények között azt az utat bárki meg tudná ismételni."
A terep komplexitása miatt nem tudtak haladni. Újabb és újabb nehéz szakaszok következtek, közben pedig az egyre magasabbra kúszó nap hatására, a hőmérséklet növekedésével egyre több zuhanő kő kezdett körülöttük röpködni, halálos veszélynek kitéve a mászókat.
"Tíz órán keresztül másztunk hágóvasban, de végül nem volt más választásunk, mint kifaragni egy jégplatformot, ahol ülve, a falhoz kötéllel rögzítve töltöttük az éjszakát. Rossz hely volt, és vagy száz méterrel lentebb, mint ahol az első éjszakát eltölteni terveztük."
23-án, a mászás második napján továbbra is nehéz terepen, de jó időben haladtak egyre feljebb, balra átlósan egy nagyobb jégfelülettől hóorgonákon át a sziklásabb terep irányába. Kemény jég, sok és fárasztó csákányozás és semmit sem tartó havas szakaszok váltották egymást. Estére egy kis hóbarlangot ástak, ahová pont befért a sátruk.
"24-én érkeztünk a mászás legnehezebb részéhez. Felettünk 250 méternyi apró sziklatörmelék volt. Eltartott egy ideig, mire kitaláltuk, merre menjünk. Lelassultunk, közben az időjárás is romlani kezdett. Minden erőnket mozgósítva, már erős havazásban hetven méterre sikerült megközelítenünk a gerincet, azaz a fal tetejét. Ott le kellett táboroznunk. Találtunk egy kis sziklás kiszögellést, ami pont akkora volt, hogy a sátrunk elfért rajta. Egy elég szellős bivakot töltöttünk ott el, miközben egész éjjel hófolyamok futottak le mellettünk mindkét oldalon."
Havas pokol
Másnapra már "csak" annyi maradt, hogy a hiányzó 70 métert megtegyék a gerincig, majd onnan fel a csúcsra és lefelé a normál úton, a délnyugati gerincen. A havazás, a szél és a nehéz mix terep miatt azonban ez szinte az egész napjukat felemésztette. Délután négykor érték el a csúcsot, hóviharban.
"Teljesen szét voltunk fagyva, és semmit nem láttunk a ködben. Lesátraztunk. Éjszaka hurrikán erejével tombolt a szél, teljesen befújta a sátrunkat. Reggel sem csitult, újabb adag havat pakolva. Megpróbáltunk ereszkedni, de néhány tucat méter után ismét felállítottuk a sátrat, és bemenekültünk. Lehetetlen volt tovább ereszkedni."
Május 27-28. Az időjárás továbbra is pokoli. Még alapvető feladatok elvégzése, mint a hóolvasztás, vagy kimenni pisilni, mind a túlélés határán táncolnak. Újra és újra ki kell szabadítani a sátrat a hó szorításából. Várunk és imádkozunk. Mást nem tehetünk. Mindenünk átázott, megfagyott és fázunk.
29-én végre elült a vihar, Maara és Radar azonnal elindult lefelé. Mintegy 1000 méternyi szintet tudtak ereszkedni a pengeéles gerinc mentén, de a hatalmas mennyiségű friss hó és a lavinaveszély miatt nagyon lassan haladtak. Délutánra világossá válik számukra, hogy aznap már nem fogják tudni átmászni a hegy lábánál lévő gleccsert, ezért egy újabb kellemetlen bivak vár rájuk.
"30-án csodás reggelre ébredtünk, nagyszerű napnak ígérkezett. Azonnal kihasználtuk a lehetőséget és műholdas telefonon helikopteres evakuációt kértünk. Nem volt kérdés, hiszen az alaptáborban senki sem várt ránk. Rengeteg friss hó borította a lejtőt és a völgyet is, sorozatosak voltak a lavinák. Azok után, amin keresztülmentünk, egyikünk sem akarta lavinában végezni. Szerencsére a hívásunkat fogadták, és reggel 7-kor a helikopter kiszabadított bennünket a jeges pokolból . Fél óra múlva már Luklában voltunk."
Az alaptábor egyébként már csak három órányi gyaloglás lett volna. A helikopter a Baruntse-nyeregben vette fel őket. A völgyben 60 cm-nyi friss hó volt. Gyalogosan a Mera La-n keresztül kellett volna két napot gyalogolniuk Khare felé, ami adott körülmények között nem tűnt kivitelezhetőnek teherhordók nélkül.
Mindketten rendkívüli módon lefogytak, Maara tíz kiló színtiszta izmot veszített (zsír egyébként sem nagyon volt rajta). Nem csoda, hiszen hét napra kalkulálták a mászást, de tíz napig voltak fent, ezért elfogyott az élelmük. Szerencsére gázuk volt elég, hogy havat tudjanak olvasztani. Maara lábujjain és a kezén enyhe fagyási sérüléseik vannak, de ezek idővel vélhetően teljesen regenerálódnak majd.
Maara a Baruntse nyugati falán nyitott új útjukat "Heavenly Trap", azaz "Mennyei Csapda" névre keresztelte, nehézségi foka ABO+ (M6+ / VI+ / 80°), 1300 m szint, 1800 mászóméter. Két hegymászó barátjuk emlékére ajánlja. A szintén cseh Petr Machold és Kuba Vanek nyolc évvel ezelőtt ugyanezen a falon mászva tűnt el, soha nem találták meg őket.
Kérdésemre, hogy a Baruntse nyugati fala nehézségek tekintetében hogyan viszonyul a Chamlanghoz északnyugati falához, Maara azt válaszolta, hogy a Baruntse technikailag egyértelműen nehezebb mászás, problémás bivakokkal, de normál körülmények között könnyebb ereszkedéssel. A Chamlang ezzel szemben magasabb, hosszabb a mászás, és hosszú, problémás az ereszkedés róla.
Zárásként Maara így értékelte a mászásukat:
"A magam részéről azt mondhatom, hogy ez volt életem legnehezebb mászása. Szeretném megköszönni a mászótársamnak, Radarnak, és a Mindenhatónak a türelmüket. Csak ennek a kettőnek köszönhető, hogy egy igazi hegymászó drágakövet sikerült alkotni."
Pintér László
Küldött néhány videósnittet is, amelyekből az alábbi filmecskét vágtuk össze:
